A babaszoba berendezése okosan

BABAÁGY KIVÁLASZTÁSA A SZOBÁBA

Sok szülő keres két éves kor körüli gyermekének olyan heverőt, amiről a baba nem tud legurulni, mivel már kinőtte a 120x60-as kiságyat, és sokszor ahogy fordul, hozzáér az ágyhoz, amitől felébred. Az ilyen termékekből nagyon szűk a választék, és ráadásul nem is igazán olcsók, ezért ha a szoba mérete megengedi, inkább érdemes 140x70-es méretű, átalakítható kiságyat vásárolni, amit 3 éves korig rácsos ágyként, a későbbiekben pedig heverőként lehet használni.

Azért ajánljuk minél tovább rácsos ágyban tartani a gyermeket, mert esetenként előfordul, hogy a kiskópék hamarabb ébrednek, mint a szülők. Arra ne is gondoljunk, hogy esetleg kárt tesznek magukban, de egy 1-2 év körül totyogó gyerkőc ilyenkor elindul felfedezőútra, és általában talál is magának elfoglaltságot. Ezt jobb megelőzni azzal, hogy a nagyobb bútort vesszük meg a gyermeknek, nem beszélve arról a megtakarításról, hogy matracot csak egyszer kell megvenni két éven belül.

Természetesen érdemes átgondolni, és a saját igényeinkhez, lehetőségeinkhez mérni az adott ágyak előnyeit, és kikérni a szakeladók segítségét, hogy a számunkra legoptimálisabbat választhassuk. Az ágyaknál fontos még megemlíteni az ágyneműtartó szerepét. Igaz, egy újszülöttnek, kisgyermeknek nincs feltétlenül klasszikus ágyneműje, de attól, hogy ennek a fióknak ágyneműtartó a neve, még nem jelenti azt, hogy nem rejthetünk el benne néhány csomag pelenkát, vagy bármi egyebet, amit nem szeretnénk, hogy szem előtt legyen. Lényeges még az, hogy bizonyos típusú ágyaknál, amiket ágyneműtartó nélkül vásárolunk meg, utólagosan nincs lehetőségünk ennek beszerzésére.

 

SZEKRÉNYEKET A SZOBÁBA

Az ágy után a második legfontosabb bútordarab a szobában a pelenkázószekrény. Ez többnyire egy komód, amelyet pelenkázó toldalékkal kiegészítve tudunk pelenkázásra használni. Később pedig ennek leszerelésével hasznos kis szekrényt kapunk. Itt hívnánk fel a figyelmet arra a tévhitre, mely szerint érdemes a pelenkázóra keskeny pelenkázólapot venni, hogy mellé tudjunk pakolni. Sajnos ezeket a tárgyakat a gyermek néhány hónapos korában a kalimpálásával le fogja verni maga mellől.

Ha kevés a helyünk, bátran vegyünk és használjunk ágyra keresztbe rakható, merevített hátú pelenkázólapot. Azonban itt se feledkezzünk meg arról, hogy valamilyen tárolófelületet biztosítsunk a pelenkázáshoz szükséges eszközöknek, kozmetikumoknak. Szóba jöhet akár egy falipolc, kiságy oldalára köthető zsebes tároló, vagy – ha elfér – egy polcos keskeny szekrény az ágy mellett.

Fontos berendezési tárgy lehet még egy nagyszekrény. Fel szokott merülni a kérdés, hogy egy szimpla 2 ajtós szekrény elég lesz-e a gyermek ruháinak. Nos, a válasz természetesen igen. Klasszikus belső elosztás esetén a szekrény egyik ajtaja polcos, a másik akasztós részt rejt. Sokan megkérdőjelezik az akasztórudak szerepét, gondolván, hogy egy kisgyermeknek nincs olyan ruhája, melyet vállfán tárolhatnánk.

Pedig overálokat, bundazsákot, vastagabb kabátokat sokkal egyszerűbben lehet ily módon eltenni, arról nem is beszélve, hogy így jóval kevesebb helyet foglalnak el. A fentieken kívül természetesen több különböző bútordarabbal is kiegészíthetjük a gyerekszobát. Beszéljük meg, jussunk otthon közös nevezőre, mérjük le a szobát (kalkuláljuk bele a fűtőtesteket, ablakokat és az ajtót), végül kérjük ki a szakeladók tanácsait, hogy biztosan a számunkra legjobb, legszebb, legmegfelelőbb bútorokkal szerelhessük fel gyermekünk leendő birodalmát.

 

MINI LAKÁSOKRA IS GONDOLTUNK

Kis lakásokba ajánljuk, hogy ne vegyünk nagy pelenkázószekrényt, mert a kiságy mérete amúgy is megtölti a szobát, felesleges még bezsúfolnunk oda valamit. Van ágyra tehető, vidám mintás, kemény pelenkázólap, mellyel helyet tudunk spórolni.

 

BÚTOR KIVÁLASZTÁSA

Bár a Mini-Manó Babacentrumban nagy bútorkészlet van raktáron, mégis ajánljuk, hogy időben válasszuk ki, és vegyük meg a babaszobához szükséges berendezéseket. Ugyanis amennyiben a kiválasztott bútor nincs raktáron, a gyártók 2-5 hétre vállalják a bútor kiszállítását.

 

BÚTORSZÁLLÍTÁS

A bútorok többsége lapra szerelt állapotban kerül forgalomba, ezért mindenképp javasoljuk a kevésbé gyakorlott apukáknak, hogy kövessék a gyári leírást, mert így elkerülhető a több órán át tartó összeszerelési procedúra. Ha csomagoltak a termékhez szerszámokat, akkor azokat használjuk.

Amikor jöttök a bútorért, akkor lehetőleg üres autóval érkezzetek, mert ha valami nagy tárgy van a csomagtartóban, akkor az megsértheti a bútor dobozát. És a másik fontos dolog, hogy bár mi a Mini-Manó Babacentrumban segítünk betenni a kocsiba a megvásárolt terméket, de igyekezzetek gondoskodni arról, hogy otthon legyen valami segítségetek, mert a bútorok elég nehezek.